Smarter AoE
Az “Európa Amazosa” kifejezés használata a Mura és Dráva, és részben a Duna vidékének kapcsán az elmúlt időszakban egyre inkább nyer teret magának. Ezt erősíti, hogy 2021 szeptemberben a terület az UNESCO által is elismerésre került, mint a világ első, öt országra kiterjedő bioszféra rezervátuma. Továbbá az “Amazon of Europe Bike Trail” című projekt keretében – melyben projektpartnerként vállaltunk szerepet – egy több, mint 1250 km hosszúságú, 27 szakaszra osztott, online foglalható kerékpáros túraútvonal került kijelölésre, egy öt országot érintő “Európa Amazonasa” turisztikai desztináció alapjait lefektetve ezáltal.
A COSME program keretében, 75%-os támogatási intenzitással megvalósuló “SMARTER AoE” című projekt területi fókusza ugyanerre a térségre irányul és a szereplők együttműködések fokozásán, kapacitásépítésen és a digitalis transzformáción keresztül annak társadalmi és digitalis innovációs fejlesztését célozza. A projekt keretében a térség hét országában összesen 130 turisztikai kis- és középvállalkozás közvetlen európai uniós támogatásban részesül, illetve kapacitásbővítésre fókuszáló programban vesz részt, melyek segítik őket a digitalis átalakulás folyamatában. A projekt egyik fő célja egy, az “Európa Amazonasa” térség – valamint a kapcsolódó pilot térségek: Montenegró, Bulgária, és Románia – turisztikai szaktorban tevékenykedő kis- és középvállalkozásait tömörítő, nemzetközi “ökoszisztémia” létrehozása.
Facebook:
https://www.facebook.com/smarterAOE
Partnerség:
PP1 - Vezető partner : Iskriva, Institute for Development of Local Potentials (Szlovénia)
PP2: Result d.o.o. (Szlovénia)
PP3: Pomurje Technology Park (Szlovénia)
PP4: Business Incubator BIOS Osijek (Horvátország)
PP5: Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. (Magyarország)
PP6: Tourism Organization of Vojvodina (Szerbia)
PP7: Institute of Strategic Studies and Prognoses (Montenegró)
PP8: Romanian Hotel Industry Federation (Románia)
PP9: Bulgarian-Romanian Chamber of Commerce and Industry (Bulgária)
Tények és információk:
Támogató Program: COSME program
Vezető partner: Iskriva, Institute for Development of Local Potentials (SI)
Projektidőszak: 2022/01/01 – 2024/06/30
A projekt teljes összköltségvetése: 1 270 224,80 EUR
A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. költségvetése: 92 395,5 EUR