Amazing AoE
A projekt sikeresen lezárult.
A projekt kezdetekor küszöbön áll a világ első, öt országon átívelő bioszféra rezervátumának megszületése, mely 5 ország összesen 12 védett területet fogja magában foglalni UNESCO - Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum néven. A 3 folyót övező területeket összefoglaló néven „Európa Amazonasa”-ként is emlegetik, hiszen ez Európa legnagyobb kiterjedésű és mindmáig a legjobban megőrzött folyóvíz-rendszere, mely a rendkívül alacsony fokú emberi beavatkozás miatt szabályozatlanul, „vad” módon alakítja közvetlen környezetét. A természet érintetlen szépsége, a veszélyeztetett élőhelyek és a sokszínű kulturális érték a fenntartható turizmus számára hatalmas potenciált rejt, ami pedig egyben lehetőséget az érintett, sok esetben kapacitás hiánnyal küzdő, munkanélküliséggel és elvándorlással sújtott térségek számára.
Az Amazing AoE projekt nagyban támaszkodik a szintén az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló Amazon of Europe Bike Trail projekt eredményeire, melynek során a térség számos (kulcs)szereplője került összefogásra egy kerékpárosturisztikai termék, egy egyedi brand által. A létrehozott kerékpáros túraútvonal, az ehhez kapcsolódó foglalási rendszer, a természeti értékek tőkésítését célzó valorizációs program mind továbbfejlesztésre és integrálásra kerül egy határokon átívelő, közös desztináció keretén belül.
A 13 partnerből álló partnerség célja tehát az Amazing AoE projekt keretében az „Európa Amazonasa” térségnek egy fenntartható és zöld desztinációvá való fejlesztése (responsible green destination), amely úgy hoz hasznot a térség és a térségi szereplők számára, hogy a lehető legnagyobb mértékben kíméli a természeti erőforrásokat. A célok elérése érdekében az alábbi elemek kerülnek megvalósításra a projekt során:
- RGD TIM modell használata, ami a környezeti-természeti, társadalmi, és a gazdasági szempontokat egyaránt figyelembe véve vizsgálja (és méri) a turizmus hatásait
- közös stratégia és menedzsment modell megalkotása a desztináció számára
- közös zászlóshajó turisztikai termék létrehozása a térség legjobb természetközeli élményeinek (pl. vízi és gyalogos túraútvonalak) és kulturális attrakcióinak összekapcsolásával
- 6 digitális beruházás megvalósítása a projekttérségben
- 2 határokon átnyúló kísérleti terület vonatkozásában a modell gyakorlati alkalmazása (model validation), valamint számos tréning a felelős zöld desztináció létrehozásában érintett szervezetek számára
weboldal:
http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/amazon-of-europe-bike-trail
Facebook oldal:
https://www.facebook.com/AoEBikeTrail/
Partnerség:
Lead partner: Iskriva, Institute for Development of Local Potentials (Slovenia)
PP1: Arctur Ltd. (Slovenia)
PP2: Municipality Velika Polana (Slovenia)
PP3: Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. (Hungary)
PP4: CROST Regional Development Nonprofit Ltd. (Hungary)
PP5: Tourism Board of Medjimurje County (Croatia)
PP6: Osijek-Baranja County (Croatia)
PP7: Association for nature and environment protection Green Osijek (Croatia)
PP8: Koprivnica Krizevci County (Croatia)
PP9: Varazdin County (Croatia)
PP10: Trail Angels GmbH (Austria)
PP11: 8 Cities (Austria)
IPA PP1: Municipality of Apatin (Serbia)
IPA PP2: City of Sombor (Serbia)
Dokumentumok:
A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. valamint a projekt keretében, a partnerek által elkészített szakmai dokumentumok a projekt hivatalos honlapján érhetõk el.
Tények és információk
Támogató Program: Duna Program (Danube Transnational Programme – INTERREG DANUBE)
Vezető partner: Iskriva, Institute for Development of Local Potentials (SI)
Projektidőszak: 2020/07/01 – 2022/12/31 (30 hónap)
A projekt teljes összköltségvetése: 2 411 290 EUR
A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. költségvetése: 140 000 EUR
A projekt az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. (Projekt azonosító: DTP3-362-2.2)