CycleRight – európai összefogás a jövőálló kerékpáros közlekedésért: nemzetközi tanulmányút Sopron téréségében
Eredményesen zárult az Interreg Europe program keretében megvalósuló CycleRight projekt soproni szakmai tanulmányútja, amely átfogó képet adott a határmenti mobilitás és az inkluzív kerékpározás területén megvalósult példaértékű fejlesztésekről, kezdeményezésekről. A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. által szervezett esemény 2024 októberében 48 résztvevőt vonzott az európai partnerszervezetek részéről.
A CycleRight egy régiók közötti együttműködési projekt, amelynek célja a résztvevő régiók kerékpáros közlekedéspolitikájának fejlesztése tapasztalatcsere révén, a biztonságos, klímareziliens infrastruktúra és a társadalmi befogadás előtérbe helyezésével. A résztvevők tizenegy partnerrégióból érkeztek, köztük az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF), Bologna nagyvárosi térsége, a Lettországi Zöldutak Egyesület és Kurzeme tervezési régió, a Délnyugat-Olténiai Regionális Fejlesztési Ügynökség, a svéd Blekinge megye, Livorno megye, a lengyel Kárpátalja régió, a montenegrói Biciklo.me NGO, a moldovai Ungheni Város Önkormányzata delegációi képviseltették magukat.

A projekt első tanulmányútját a vezető partner, a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. szervezte Sopron térségében, az osztrák-szlovák-magyar hármashatár mentén. Ez a földrajzi környezet határozta meg a program tematikáját, beleértve a határon átnyúló multimodális közlekedési lehetőségeket, a speciális szükségletű emberek integrációját és a fiatalok szemléletformálását, összhangban a projekt célkitűzéseivel.
Október 1-jén, kedden a résztvevők a pozsonyi Prímási palotába látogattak el, ahol Pozsony Város Önkormányzata részéről Martina Cíferská közlekedési osztályvezető-helyettes, Karolína Marcinová, a gyalogos- és kerékpáros közlekedési osztály vezetője, valamint Michal Dekánek, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat forgalmi igazgatója adtak áttekintést a város közlekedési rendszeréről és mobilitási terveiről, valamint a kerékpáros közlekedésre való átállás révén megvalósuló élhetőbb város víziójáról. Ehhez szorosan kapcsolódva Vágány András, a BKK Budapesti Közlekedési Központ munkatársa bemutatta, hogyan kezeli a hasonló kihívásokkal küzdő magyar főváros a városi közlekedési problémákat a Fenntartható Városi Mobilitási Terv megvalósítása révén.
Ezt követően Pavla Štefkovičová és Christian Berger, a baum_cityregion képviselői a Pozsony környéki határon átnyúló mobilitásról beszéltek, kiemelve az olyan kulcsfontosságú beruházásokat, mint a Morva folyón átívelő, 2022-ben átadott VysoMarch kerékpáros híd.
A résztvevők ezután Pozsonyligetfaluban (Petržalka) megtekintették az új villamosvonal építési munkálatait, ahol bemutatták nekik, miért is fontos a kerékpáros elemek integrálása az új infrastrukturális projektekbe, és mennyivel hatékonyabb és gazdaságosabb, ha mindez már azok a tervezési fázisban figyelembevételre kerülnek.
Az első nap zárásaként a csoport a Szigetközbe látogatott, ahol megismerték a Pisztráng Kör Egyesület tevékenységét Fűzfa Zoltán és Papp Zoltán bemutatásában, valamint betekintést nyertek a multimodális kerékpár- és kenuflotta üzemeltetésének részleteibe: A Duna szárazföldi deltája, a Szigetköz és a Csallóköz közel 1 000 km-es vízrendszerével számtalan kenutúrára ad lehetőséget. Egy napos túrák esetén akadályt csak a távolságok és azok leküzdése jelenti. Ennek leegyszerűsítésére találták ki még 2012-ben az öko-mobil flottát, amely egy kenu/kerékpár szállítására alkalmas trélerből, 30 trekking kerékpárból és 8 indián kenuból áll, melyek dunaszigeti bázisukon, az Ökoparkban találhatóak. A csapat az Ökoparkban felveszi kerékpárját és elkerekezik Rajkára a Trianoni-zsilipig, ahol a kenuval felpakolt trélerrel és mikrobusszal már várják őket. A kenukat leveszik, bringákat felteszik, az evezőket, mentőmellényeket előveszik a kocsiból és kezdődhet is az evezős kaland vissza Dunaszigetre. 2020 őszétől az INTERREG V-A SK-HU BIKE&BOAT projektben beszerzett eszközöket is üzemeltetik, így most már 100 kerékpárral, 40 kenuval és 16 db kettes túrakajakkal is megvalósíthatóak a túrák. Összesen 15 ökomobil túrát alakítottak ki, melyek kifejezetten a Szigetköz–Csallóköz–Mosoni-sík izgalmas természeti csodáit segítenek felfedezni.
Október 2-án, szerdán a résztvevők a soproni Pannónia Hotelben gyűltek össze, hogy meghallgassák Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség ügyvezető igazgatójának előadását a BringásVándor programról; ez az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság által támogatott országos kezdeményezés egy fiataloknak szóló egyhetes tábor, ahol minden nap, vagy minden másnap új táborhelyre bringázik a csoport. Menet közben sok látnivaló, élményprogram várja a táborozókat, a várlátogatástól kezdve a szalmabálákon ugráláson és az íjászaton át a fürdésig. Az útvonalak biztonságosak, látványosak, az ország ismeretlen, de nagyon érdekes, és kevésbé ismert helyeire visznek. A szálláshelyek, az étkezés, a programok előre meg vannak szervezve, bringát, sisakot, kulacsot, technikai pólót és túrakísérőt a program biztosít. Az élmények és a sikerélmények mellett még a bringakezelést, a KRESZ-t, a bringás közlekedést is meg lehet tanulni. A programban fogyatékkal élő és/vagy sajátos nevelési igényű gyermekeket is fogadnak. A kezdeményezés 1 400 kerékpárral és 200 túravezetővel rendelkezik. Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság a résztvevőkre jutó mintegy €400 költség 75%-át támogatja.
A biztonság témaköréhez kapcsolódva Leonid Ljubotina, a Zágrábi Egyetem munkatársa ismertette a kerékpáros infrastruktúra biztonsági értékelésére szolgáló CycleRAP módszertant, valamint az SCRT (Safe Cycling Routes Toolkit) elnevezésű, GIS-alapú döntéstámogató eszköztárat. Az SCRT, azaz “Safe Cycling Routes Toolkit” az Interreg Duna Transznacionális Program keretében megvalósuló SABRINA Safer Bicycle Routes in Danube Area – azaz biztonságosabb kerékpárutak a Duna-menti térségben – c. projekt egyik fő eredménye. A projekt a kerékpározáshoz kapcsolódó infrastruktúra közlekedésbiztonsági vetületére fókuszált, a Duna régió kilenc országának meglévő, tervezett és hiányzó kerékpáros folyosóit a középpontba helyezve. Célja az volt, hogy az érintett nemzeti, regionális és helyi szereplők készségfejlesztése révén fejlődjön a kerékpáros közlekedésbiztonság feltételrendszere, ezzel hozzájárulva a meglévő és építendő infrastruktúra fenntartható és biztonságos fejlesztéséhez.
_0.png)
Az elhangzott információk és a jó gyakorlatok átültethetőségének megvitatására Aleksander Buczyński, az Európai Kerékpárosok Szövetségének (ECF) szakpolitikai munkatársa tartott interaktív műhelymunkát, bemutatva az európai kerékpáros infrastruktúra összehasonlítására szolgáló QECIO („Quantifying Europe's Cycling Infrastructure Using OpenStreetMap”) online eszközben rejlő lehetőségeket is.
Az esemény zárásaként a résztvevők a Fertő-tájat keresték fel: először a hegykői Tornácosban ismerkedtek meg a kerékpárosbarát szolgáltatói hálózattal, majd La ászlómajorban, a Fertő-Hanság Nemzeti Park látogatóközpontjában Vissi András, a Scardobona Consulting Kft. ügyvezetője mutatta be a speciális igényű gyermekeknek szóló programokat az Interreg AT-HU VeloRegio projekt tapasztalatai alapján. Végül Fersch Attila, a nemzeti park főigazgató-helyettese osztotta meg gondolatait a speciális igényű emberek ökoturizmusba való bevonásának lehetőségéről, bemutatva a helyszínen a nemzeti park akadálymentesített kerékpárjait és speciális felszereléseit.
A szervezők bíznak benne, hogy a projektpartnerek inspirációkkal és új ötletekkel gazdagodva tértek haza, és várják a folytatást a következő hét tanulmányút során.
A CycleRight projekt az INTERREG Europe Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.