hírek

Indul a CycleRight, Interreg Europe projekt: az első szakértői csoporttalálkozó

A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. vezetésével megkezdődött az Interreg Europe CycleRight projekt megvalósítása, amely egy nemzetközi tapasztalatcsere-folyamaton alapuló, kerékpáros szakpolitikák javítását célzó kezdeményezés.

Az első magyarországi csoporttalálkozóra a szombathelyi Pannónia Étterem és Rendezvényközpontban került sor 2024. szeptember 10-én, hogy megvitassák a kerékpáros fejlesztések jelenlegi helyzetét a Nyugat-Dunántúlon. A huszonhét résztvevő szervezeti háttere kellően sokszínű volt, a Nemzeti Fejlesztési Központtól – mint a projekttevékenységek által elősegítendő Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Irányító Hatóságától – kezdve a tervezésért felelős megyei önkormányzatokon át a fenntartásban és a tervek jóváhagyásában részt vevő Magyar Közút Nonprofit Zrt. régióban működő megyei igazgatóságaiig, a Útügyi Műszaki Előírások kerékpáros elemeiért felelős szervezetig, valamint a „végfelhasználó” kerékpáros civil szervezetekig és túravezetőkig bezárólag.

A résztvevők bemutatkozása és Polgár Tibor, a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. stratégiai igazgatójának köszöntője után Aradszki Zsombor projektmenedzser mutatta be a CycleRight kezdeményezést, kiemelve az Interreg Europe program által biztosított interregionális tanulási lehetőségek fontosságát.

Katona Zsuzsanna, a Nemzeti Fejlesztési Központ, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Irányító Hatóságának képviselője a kerékpározással kapcsolatos pályázatok és projektek aktuális helyzetét foglalta össze, ami a projektfejlesztésekben különböző szinteken érintett szervezetek közötti intenzív párbeszédhez vezetett.

"Ahogyan azt már jó pár évvel ezelőtt, az előző – a CycleRight elődjének tekinthető – EU CYCLE projekt indító ülésén is megbeszéltük, a kerékpáros hálózataink fejlesztése során továbbra is a régió három megyéjének szoros együttműködésére kell koncentrálnunk” – jelentette ki Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés alelnöke, miután kollégájával, Pácsonyi Imrével, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnökével és Horváth Ervinnel, a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal projektmenedzserével közösen összefoglalta a közelmúltban megvalósult, folyamatban lévő és tervezett kerékpáros projektet a térségben.

Egy rövid, beszélgetéseket serkentő kávészünetet követően interaktív, Slido.com alapú közös helyzetelemzés és „jó gyakorlat gyűjtés” következett, amelynek csak az idő rövidsége és az ebéd tudott véget vetni. A beérkezett véleményeket, egyéb információkat a projekttevékenységeket is megalapozó területi elemzés dolgozza majd fel.

A rendezvény végeztével húsz szervezet írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot, amely a projektben való közös munka alapkövét jelenti.

A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul(t) meg.

fotógaléria

további hírek