hírek

Ajánlattételi felhívás

A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. partnerként részt vesz az Interreg Duna Transznacionális Program keretében támogatást nyert SABRINA (DTP3-711-3.1) c. projektben.

A SABRINA projekt a kerékpározáshoz kapcsolódó infrastruktúra közlekedésbiztonsági vetületére fókuszál, a Duna régió kilenc országának meglévő, tervezett és hiányzó kerékpáros folyosóit a középpontba helyezve. Célja, hogy az érintett nemzeti, regionális és helyi szereplők készségfejlesztése révén fejlődjön a kerékpáros közlekedésbiztonság feltételrendszere, ezzel hozzájárulva a meglévő és építendő infrastruktúra fenntartható és biztonságos fejlesztéséhez A projekt keretében megközelítőleg 5.000 kilométernyi EuroVelo kerékpáros útvonal felmérése is megvalósul az iRAP módszertan alkalmazásával.

Az ajánlatkérés kapcsán a projekt releváns tevékenységei: WP T1 munkacsomag keretében kidolgozandó iRAP & ECS konverziós eszközhöz kapcsolódó szakértői feladatok.

A projekt keretében, a WP T1 munkacsomag részeként valósul meg a partnerországokon áthaladó EuroVelo nemzetközi kerkpáros úthálózat egy részének felmérése, illetve ennek értékelése a közlekedésbiztonság szemszögéből. E munkacsomag célja vizsgált kerékpárutak kockázati szintjeit bemutató, ún. „Star Rating” térképek elkészítése. A WP T1 egyik részfeladata, hogy egy olyan eszköz kerüljön kifejlesztésre, amely biztosítja a femérés és értékelés során alkalmazott két módszertan – az ECF Európai Kerékpárosok Szövetsége által kidolgozott ECS European Certification Standard és az iRAP Nemzetközi Útértékelési Program – közötti „átjárhatóságot”, konverziót: felmérési fájl felöltése az egyik formátumban, majd automatikus átalakítás után letöltés a másik formátumban.

Az ehhez szükséges szoftverfejlesztéshez és teszteléshez a Megbízó a SABRINA projekt keretében gyűjtött .csv formátumú bemeneti fájlokat biztosít, s  az eszköznek ezek alapján kell létrehoznia az iRAP feltöltési specifikáció követelményeinek megfelelő .csv kimeneti fájlokat, amelyek a jelen feladatleírásban meghatározott adatokat tartalmazzák. Jelenleg nincsenek az ECS által meghatározott feltöltési követelmények, ami azt jelenti, hogy a feltöltési követelményeket az Megrendelővel/projektpartnerséggel egyeztetve kell meghatározni.

Feladatok

  • Konverziós eszköz kifejlesztése weboldalba integrálható backend modulként;
  • Az eszköz kísérleti tesztelése;
  • Ideiglenes próbaweboldal (mock-up) létrehozása, amely demonstrálni képes a kifejlesztett modul alkalmazhatóságát.

A Megrendelő által biztosított adatok köre

A Zágrábi Egyetem Közlekedésmérnöki Karának munkatársai – mint a SABRINA projekt partnerei – a következő országokban végzik el az EuroVelo útvonalak felmérését: Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia. A georeferált videókat a SABRINA projekt keretében iRAP-értékelésnek vetik alá. Amint a felmért kerékpáros útvonalszakaszok kódolási tevékenysége befejeződik, a kódolási adatok .csv formátumban állnak rendelkezésre az említett országokra vonatkozóan. Az iRAP kódolással párhuzamosan az ECS alapú útvonalértékelés is folyamatban van, amelynek eredményeképpen az ECS módszertan .csv formátumú adatai is rendelkezésre fognak állni.

E feladatmeghatározás értelmében a Vállalkozó feladata a bemeneti formátumok áttekintése és a konverziós eszköz kimeneti formátumára vonatkozóan a megfelelő formátum meghatározása, amelyet mindkét érintett félnek (ECF/ECS és SABRINA konzorcium) jóvá kell hagynia.

A konverziós eszközzel szemben támasztott elvárások

Maga a konverziós eszköz egy olyan kód / script, amely könnyedén integrálható online weboldalakba. Maga a célweboldal a projekt későbbi szakaszában, jelen feladattól függetlenül kerül kialakításra, így nem is képezi jelen feladatleírás részét. A konverziós eszköznek lehetővé kell tennie az egyszerű és egyértelmű fájlfeltöltési folyamatot, valamint a fájlok feldolgozása után az egyszerű fájlletöltést. Az eszköznek lehetővé kell tennie az ECS-attribútumok közvetlen egyesítését, akár harmadik fél szolgáltatók által is. A jelen szerződés tárgyát képező eszközváltozatnak biztosítania kell a bővíthetőség lehetőségét a későbbi verziók során, hogy képes legyen követni az iRAP Star Rating és az ECS-módszerek továbbfejlesztését és frissítését. A konverziós eszköznek két különálló modullal kell rendelkeznie, amelyek közül az egyik az útvonal középvonalának konverziós modulja, amelynek képesnek kell lennie az előre tárolt ECS kerékpárút GPS-nyomvonalainak az iRAP szegmensekkel való összehangolására. A második modulnak az iRAP és az ECS attribútumok közötti átváltási lehetőséget kell biztosítania. A konverziós eszköz attribútum-konverziós moduljának lehetővé kell tennie a jövőbeli frissítéseket, mivel az eszköz első verziójának csak néhány kiválasztott attribútumot kell tudnia konvertálni, azokat, amelyek esetében a konverziós ráta, lehetőség előreláthatóan magas.

A forráskód és a termékdokumentáció megosztásának formátuma, felületének meghatározása a Vállalkozó feladata, a Megbízóval/partnerséggel egyeztetve.

A kifejlesztendő termék főbb jellemzői:

  • Kódcsomag, amely könnyen integrálható weboldalakba;
  • A felhasználóknak képesnek kell lenniük az ECF által biztosított .csv formátumú kerékpárút-adatfájlok feltöltésére, amelyeket az eszköz feldolgoz, és a felhasználó számára egy letölthető fájlt biztosít, amely az iRAP kódolásra alkalmas útszakaszokból áll, .csv formátumban;
  • a kiválasztott iRAP útattribútumok átalakítása ECS útattribútumokká, és fordítva;
  • Lehetővé teszi a konvertált attribútumok körének jövőbeli bővítését;
  • A konverziós eszköznek hibaüzenetet kell megjelenítenie a felhasználó számára, ha a feltöltési fájl formátumában vagy a feltöltési fájl feldolgozásában hiba lép fel.
  • Ideiglenes próbahonlap (mock-up) a kért funkciók megjelenítéséhez és teszteléséhez.

Az eszköz munkafolyamatának áttekintéséhez az I. sz. mellékletben található angol nyelvű folyamatábra, míg a II. sz., angol nyelvű szakmai melléklet tartalmazza az attribútumok konvertibilitását.

Időterv

A konverziós eszköz átadásának a kezdeti dátumtól számított 10 (tíz) héten belül kell megtörténnie.

Az ajánlatokkal kapcsolatos további feltételek:

  • az árajánlatot forintban, nettó, áfa, bruttó összeg feltüntetésével kell megadni a mellékelt ajánlatkérő sablon alapján;
  • az ajánlatok beérkezésének határideje: 2022. március 23. szerda 16:00 – a megadott határidőn túl beérkezett ajánlat érvénytelennek tekintendő!

Ajánlatát kérem legkésőbb a megadott határidőig postán, vagy személyesen eljuttatni a 9700 Szombathely, Horváth Boldizsár krt. 9. címre.

Szombathely, 2022. február 23.

I. sz. melléklet - folyamatábra.pdf

II. sz. melléklet - technikai leírás.pdf

III. sz. melléklet - ajánlattételi sablon.docx

A SABRINA projekt az INTERREG Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF/ERFA), Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz (ENI) támogatásával, az Európai Unió és Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

fotógaléria

további hírek